írta Nikodémus
Richard Linklater láthatóan a hetedik ikszhez közeledve sem lassít: a texasi filmrendező a közelmúltban egyszerre két vadonatúj filmmel is jelentkezett, amiket nem csak a sűrű gyártási naptár, hanem témájuk is összeköt. Mind a Nouvelle Vague – Az új hullám, mind a Blue Moon (Kék Hold) a művészlét örök dilemmáiról szól ugyanis, reflektálva többek között alkotójuk vívódásaira.
írta Nikodémus
Közös tapasztalatunk, hogy az emberi cselekedetek eredendően többértelműek: akkor is félreérthetőek, amikor egyértelműnek szánjuk őket. Számtalan történet sorolható az egyezményes jelek dacára bekövetkező közlekedési balesetekről vagy a konszenzusos protokollt felülíró hibás döntések végzetes következményeiről, Leonardo van Dijl rendező azonban egy olyan lányról mesél, aki hallgat. Csöndben végzi a dolgát, és bármennyire szeretné a környezete, nem hajlandó megszólalni.
írta Nikodémus
Denys Arcand harmincöt évvel ezelőtt bemutatott filmje Jézus szenvedéstörténetének modern feldolgozása; igazi ritkaság a szélesvásznú biblikus mozgóképek mezőnyében.
Ha egy rendező az evangéliumok megfilmesítésére adja a fejét, többnyire korhű környezetet választ, hiszen elsősorban az izgatja, milyen lehetett kortárs tanúként a Mester közelében lenni. Suhognak tehát a tunikák, süvít a szél, éget a nap, s egyszerre hív és taszít a kopár közel-keleti táj. A kétezres évek elején valóságos divathullámot indított el az abszolút történelmi hitelességre törekvő A Passió. Alig talált azonban követőkre a kanadai filmkészítés egyik legismertebb alakjának izgalmas kísérlete, aki saját korába helyezte a Názáreti szenvedés-történetét, s a játék (vagy épp az áthallások) kedvéért mindjárt meg is kettőzte azt.
írta Nikodémus
A címben idézett mondat egy elképzelt magyar falu lepukkant művelődési házában hangzik el egy helyi kislány szájából. Mire idáig eljutunk, már érezzük a válasz kettős jelentését: Boross Martin első nagyjátékfilmje szelíd határozottsággal edzi nézőjét arra, hogy a jelenkori magyar rögvalóságban semmi sem az, aminek látszik.
Elemelt szimbolizmus és húsbavágó konkrétság különös keveréke rajzolja ki Paolo Genovese olasz író-rendező szellemi portréját, aki filmjeiben mindvégig úgy próbál beszélni spiritualitásról a jelenkor emberének, hogy kerüli a vallási közhelyeket.
írta Nikodémus
írta Nikodémus
Dermesztő érzés, ha azt tapasztaljuk, senki nem ért meg minket: mintha egy üvegfalon keresztül próbálnánk kommunikálni a külvilággal, s mintha a szeretteinkkel addig kialakult bizalmi kapcsolat is hirtelen megszűnne. Justine Triet és Christian Petzold legújabb filmje, a fesztiválsikerekkel bőségesen szegélyezett Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d’une chute) és Tűzvörös égbolt (Roter Himmel) egyaránt olyan hőst állít elénk, aki hadban áll mindazzal, amit hétköznapi valóságnak hívunk. Ha tévednek, a képlet egyszerű: megőrizhetjük magunkat annak az illúziónak, hogy igazi a világ körülöttünk. Ám mi a helyzet, ha véletlenül igazuk van? Az igazi rejtély itt, ezen a ponton kezdődik.
írta Nikodémus
Március elején mutatják be a hazai mozik Alexander Payne legújabb, hét évnyi kihagyás után elkészült filmjét, a Téli szünetet (The Holdovers). A forgalmazói időzítés kissé szerencsétlen, ez azonban a film értékéből mit sem von le, amely egy gyönyörű történetet mesél el arról, amire itt, a Földön csak az ember képes: egymás megszelídítéséről.
FilmDROID