FilmDROID 
Superman (2025) – Úgy látszik, Hollywood környékén most a karakter-pozitivitás a menő: James Gunn DC-univerzumot (újra)beindító mozija visszatér hőse karakterének gyökereihez. No persze ne várjuk az 1978-as hőseposz bájos (ma már helyenként mulatságos) naivitását, de a tónusváltás elég egyértelmű: ez az új Superman (David Corenswet) jólelkű, jószándékú (nem csak a gatyáját, a szívét is kívül hordja), és hát tudjuk, hogy a jószándékkal a micsoda felé vezető út van kikövezve… Hősünk látványosan képtelen megbirkózni a földi (leginkább nyugati) társadalom bonyolultságával (ezt gyönyörűen letükrözi neki Loisszal /Rachel Brosnahan/ való beszélgetése), és az író-rendező által rá osztott nagy kaland során épp azt tanulja meg, hogy kicsit azért óvatosabb legyen ezzel az emberiség nevű fajjal. A film ritmusa jó, a vizuális és cselekménybeli ötletek parádésak és a poénok nagy része is ül, de sajnos hiányzik valami. Az, amiért Gunnt annyira lehet imádni: a valódi merészség. Persze van itt zsebvilág, fura alakok, csecsemővel való hajmeresztő dobálózás, vicces be- és kiszólások, de ez a DC-indítás gyanúsan emlékeztet a Feige-féle Marvel centire kidekázott jófejkedésére, amiből meg épp most szeretnek ki a nézők.
dc
Röviden: Szellemirtók: A borzongás birodalma / Aquaman és az elveszett királyság / A győztes gól
írta Nikodémus
Szellemirtók: A borzongás birodalma (Ghostbusters: Frozen Empire) – Három éve még talán megbocsátható volt a szemérmetlen nosztalgia, főleg hogy akkoriban volt annyi ötlet Jason Reitman rendezőben, hogy új családdal új környezetbe helyezze a kísértet-kergetőzést. De Reitman lelépett (a stáblista alapján csak belepiszkált a forgatókönyvbe), az öregek mind visszatérnek, a helyszín újból New York, és még a marshmallow-figurák is burjánzanak. Ja, és a polgármester most az, aki 40 éve egy jelentéktelen mellékszereplő volt. A történet nagyjából érdektelen: az újsütetű családi dinamikában próbálja mindenki megtalálni a helyét, mikor egy újabb (hajánál fogva előrángatott) veszedelem tör rá a Nagy Almára, ezúttal hirtelen jeg(ec)esedést okozva. A régi szellemirtók-bázis nyökögve működik, a párbeszédek csikorognak, a karakterek pedig olyan üresek, hogy még egy szellemcsapda is alig bírná őket rabul ejteni. Tényleg sajátos „tehetség” kellett ahhoz, hogy Paul Rudd, Carrie Coon és a többiek (beleértve az öregeket) egyaránt valamiféle kínos színjátszókörre emlékeztetően deklamálják szövegeiket. Egyedül talán McKenna Grace ragyog ki a kompániából, kinek alakítását nem tudják elrontani a körülmények. A súlytalan CGI-tobzódásos finálét meg leginkább csak átaludni lehet.
Hullámvölgyben botladozva – Elérkezett a képregényfilmek ezüstkora?
A mozirajongó közönség az idei bemutató-naptárat böngészve különös dologra lehetett figyelmes: Hollywood az előző éveknél sokkal szerényebben adagolja aktuális látványfilmjeit, s azok rendre meg is buknak a mozikban. Elérkezett volna a három évtizede virágzó képregényfilmek első nagy hullámvölgye? Trendek az átalakulóban lévő álomgyárból.
írta Nikodémus
