írta Nikodémus
Van valami megfoghatatlan a kamaszkorban. Egyéni életünkben képtelenek vagyunk kijelölni a kezdőpontját, arra viszont határozottan emlékszünk, mi minden változott körülöttünk és bennünk. Felsorolni persze alig tudnánk; többek között ezért is tűnik félelmetesnek életünk ezen szakasza. Zseniálisan ragadja meg ezt a lelki-mentális káoszt két, nemrég elkészült film: az Agymanók 2. a műfajban már rutinos Pixar, A vad robot pedig a Dreamworks animációs stúdió büszkesége.
írta Nikodémus
Erősen SPOILERes írás.
Egy nagyszabású scifi-regényadaptációtól szokatlanul (bár a Dűne fura hagyományaihoz tulajdonképpen illeszkedve) alig bújtatott narrációval indul Denis Villeneuve gigantikus filmfolyamának második része: Irulan hercegnő (Florence Pugh), a galaxist uraló IV. Shaddam császár (Christopher Walken) lánya beszél egy aprócska felvevőbe arról, milyen hírek zavarják meg az udvar nyugalmas mindennapjait. A Harkonnenek ugyanis nem bírnak az Arrakis-i fűszerkitermelést szabotáló fremenekkel, s egyre szaporodó akcióik mögött egy ideje mintha tudatos tervezés állna. Hogy a hír igaz-e, még nem tudjuk pontosan (nesze neked, fake news-ipar…), de nem is ez a fontos, hanem a bizonytalanság, amit kelt. Pontosan ez a célja annak az embernek, akit az előző rész óta sokan halottnak hisznek, s aki egy kicsiny, fürge sivatagi kisegérről nevezi el magát.
írta Nikodémus
Flash – A Villám (The Flash) – Kevés hollywoodi produkciót húzott annyira az ág is, mint a DC EU leggyorsabb léptű hősének szóló történetét: a Flashpoint Paradox-sztorin alapuló forgatókönyvet többször átírták, rendezők jöttek-mentek (no meg a Covid…), és hát az sem segített, hogy a főszerepet játszó Ezra Miller eléggé látványosan megkattant az utóbbi években. Döcögősen is indul a film: rövid családi idillbe csöppenünk a gyermek Barry Allennel (Miller), aztán következik egy városi-kórházi babamentő akció, hogy bemutassa szuperhősünk hétköznapjait. A magát másodosztályú Liga-tagnak érző Barryt azonban nem hagyja nyugodni egy régi emlék, s közben felfedezi, hogy sebessége nyomán képes utazni az időben. Egy szó mint száz, egy alternatív múltban találja magát saját alternatív (még hülyébb) alteregójával, egy loboncos hajú, már nem praktizáló Batmannel (Michael Keaton) és azzal a dilemmával, hogy megakadályozza-e családja széthullását, vagy elfogadja-e az őt ért tragédiát. A jól megszaggatott (s ezért egyenetlen) forgatókönyv és a kínosan ostoba poénok ellenére a lényeg átszűrődik a filmen: Barry ifjonti hévvel éli meg felszakadó múltbéli traumáját, a reményt annak begyógyítására, majd a fájdalmas elengedést. Miller szívét-lelkét kiteszi, Keaton még mindig nagyon menő és Sasha Calle Karájában is van valami karizmatikus. Sajnos a pocsék CGI és az összecsapott, súlytalan akciófinálé keserű szájízt hagy – azt az érzést, hogy hiába az epilógus nagy drámázása, ennek az univerzumnak már úgyis lőttek.
írta Nikodémus
Hosszú várakozás és évekig tartó produkciós késlekedés után idén nyáron visszatért minden idők leghíresebb mozis régésze: Indiana Jonesnak legújabb kalandja során nem csupán a változó közízléssel, de az idővel is meg kell küzdenie – szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt. A Disney felügyeletével, immár George Lucas és Steven Spielberg nélkül elkészült Indiana Jones és a sors tárcsája remekül működteti a nosztalgiafaktort – ám hogy eléri-e az eredeti trilógia színvonalát, bizony kérdéses.
Harrison Ford többszörösen is szerencsétlenül járt: nem elég, hogy ikonikus karaktereinek újabb kori felmelegítését kétkedve fogadta a közönség, a nehezen elkészült, búcsúnak szánt ötödik Indy-kalandot szintén hűvösen fogadták Cannes-ban. Persze az ottani közönség ízlését nehéz eltalálni, ám egy jól sikerült hollywoodi látványfilmnek azért arrafelé is kijár a vastaps. A hazai mozikba június legvégén elérkezett legújabb rész összességében méltó a főhőshöz – szinte annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden bevált elemet felvonultat az előző négy filmből.
2020. szeptember 6-án, a Mission: Impossible – Leszámolás, első rész első forgatási napján Tom Cruise motorral leugratott egy hegy tetejéről. Pontosabban egy testreszabott Honda CRF 250-essel ugratott le egy hatalmas rámpáról a norvég Helsetkopen-hegy tetején, ami egy 1200 méter magas meredek szikla. Aztán zuhanni kezdett az alatta tátongó mélységbe, és a talajtól csupán 150 méterre nyitotta ki ejtőernyőjét. Amikor földet ért, Christopher McQuarrie rendező és a film színészeinek kis csapata megkönnyebbülten lélegzett fel a videósátor biztonságában, ahonnan figyelemmel kísérték a felvétel alakulását. Aztán Tom Cruise összeszedelőzködött, és még hétszer végrehajtota a mutatványt, hogy biztosan tökéletes legyen a felvétel.
„Valahányszor leugrattam a rámpáról, veszélyes volt. Az életemet kockáztattam. De azért minimálisra akartuk csökkenteni a kockázatot – magyarázza Cruise. – Van egy mondás nálunk a Mission: Impossible filmekben: Ne a biztonságra gyúrj. Légy kompetens.” Ezt természetesen annak a ténynek a tudatában állíthatja, hogy a produkció készítésének minden egyes mozzanatát rendkívül körültekintően gyakorolják be, és mindig ügyelnek a szigorú biztonsági intézkedések betartására.
A nyitó képsorokon megvillan egy kalap, egy ostor, egy tájoló és egy térkép, felharsan John Williams ikonikus főtémája, mi pedig már tudjuk, megismételhetetlen kalandban lesz részünk. Indiana Jones (Harrison Ford), az egyetemi katedrát gyakran egzotikus tájakra cserélő régész-kalandor idén júliusban ötödjére – s valószínűleg utoljára – meghív minket, hogy szédületes akciókon, misztikus rejtvényeken és különleges helyszíneken át vele tartsunk – s hogy talán megértsünk valamit önmagunkból és a világból.
írta Nikodémus
FilmDROID