0

Hamnet

írta Nikodémus

Shakespeare-ről szóló Top10-ünk itt.

Életrajzból magyarázni életművet? Egyszerre kézenfekvő és közhelyes megoldás; olyasmi, amit a kortárs irodalomtudomány ma már ritkán alkalmaz, a filmipar viszont (főként a midcult presztízsfilm) annál buzgóbban, változó eredménnyel. Chloé Zhao rendező, miután céltalanul kóborló, sebzett lelkű főhőseivel Oscar-díjig (A nomádok földje), majd Marvel-mozi (Örökkévalók) levezényléséig jutott, most visszatérne a gyökerekhez. Hamnet című díjvárományos filmje a „Bárd” feltételezett magánéletébe nyújt bepillantást, jórészt feleségének küzdelmein keresztül.

Olvasd tovább →

0

Christy / Zúzógép

írta Nikodémus

Christy Martin és Mark Kerr. Két élsportoló, akik a ringen belül mindent elértek, amit akartak, ám sokkal izgalmasabb mindaz, ami azon kívül történt velük. A róluk szóló életrajzi filmeket a közelmúltban mutatták be, ám David Michôd és Benny Safdie alkotása nem a hagyományos hollywoodi szabású sportfilmeket idézi. A Christy és a Zúzógép egyaránt kőkemény lélektani dráma, s hőseik útja fontos tanulsággal szolgál önmagunk határairól, versengési és elengedési stratégiáinkról.

Olvasd tovább →

0

Megtört hang – Maria

írta Nikodémus

Zeneszerző, aki megsüketül; festő, aki megvakul; szobrász, aki lebénul; író, aki megtébolyodik – a 19. századi zsenikultusz tipikus művész-sorsai. Átélve tragikusak, elmesélve azonban – talán kortárs cinizmusunk miatt? – könnyen sekélyes közhelyekbe fúlhatnak. De mégis, mit tehet a művész, ha legfőbb munkaeszközétől megfosztatik? Ez a dilemmája Pablo Larraín legújabb, Maria Callas utolsó időszakáról szóló filmjének, s a vásznon egyszerre hármas küzdelmet figyelhetünk: a főszereplőét, az őt alakító színészét és a csodált életmű titkát megragadni vágyó rendezőét.

Pedig a nyitójelenet nem is lehetne banálisabb: egy párizsi lakás pazar (ám kissé ódivatú) ízléssel berendezett nappaliját látjuk, amint a komornyik és a szolgálólány halkan szót vált egymással, majd hivatalos szervek szürke figurái vonulnak föl a szőnyegen. Nem kétséges, valami szokatlan történt, de hogy pontosan micsoda, az majd csak a fináléban derül ki. Addig meg kell elégednünk – legalábbis eleinte – a hétköznapi rutincselekvések egyhangúságával. A díva (Angelina Jolie) felkel, elrendezi toalettjét, bekap pár gyógyszert, és kinn, a konyhában énekel egyet a rántottát sütő szobalánynak. Leírva mindez végtelenül banálisnak hat, Larraín mégis képes költészetet varázsolni belőle, valamint apró utalásokkal felépíteni hősnője összetett, mélyen ellentmondásos jellemét.

Olvasd tovább →

0

Maestro / Priscilla

írta Nikodémus

Újkeletű törekvés napjaink hollywoodi filmiparában, hogy az életrajzi filmek sokszorosan elkoptatott sémáit szokatlan nézőpontú megközelítéssel igyekeznek feldobni. A kísérlet esztétikai haszna legalábbis kétséges, de a trend szembeötlő: a sztárfőhőst most divatosabb profilból, semmint szemből filmezni. Meséljen róla bár barát, menedzser, házastárs vagy rivális, hangjában elkerülhetetlenül a kortárs közönség szólal meg, és üzen az utókornak. Bevallja vagy sem, a múlt decemberben a Netflixen debütált Maestro, valamint az idén februárban a hazai mozikban is bemutatott Priscilla egyaránt ezt a közelítésmódot alkalmazza, változó sikerrel.

Olvasd tovább →