0

Ifjú szívekben élek?

’56, fiatalok és mozifilm

Korábbi Top10-ünk a témában itt olvasható.

Habár komoly világpolitikai következményei is lettek, 1956 talán minden forradalmunk közül a legsajátabb: nincs olyan magyar család, ahol ne tudnának mondani egy rokont, aki részt vett az eseményekben. A vesztett II. világháború még túl közel, az 1945-47 közti szabadság illata még túl mámorító, s hiába a Rákosi-diktatúra finom enyhülése, a magyar nép száz év után újra azt mondta: elég volt. Idén ünnepeljük az októberi forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját, így aktuális a kérdés: mit őrzünk meg s mi hullik ki nemzeti emlékezetünkből 56-ról? Sajátos lenyomata e kérdésnek az azóta készült „ötvenhatos filmek” csokra.

írta Nikodémus

Olvasd tovább →

0

Megfojtott virágok – A kulisszák mögött

A huszadik század fordulóján az olaj mesés vagyont hozott az oszázs törzs tagjainak, szinte egyik pillanatról a másikra valóságos krőzusok lettek. Az őslakosok pénze azonnal felkeltette a fehér nyerészkedők figyelmét, akik kezdetben megtévesztéssel, zsarolással és lopással próbálták őket megrövidíteni, majd gyilkossághoz folyamodtak. A Megfojtott virágok megtörtént eseményeken alapuló nagyszabású vadnyugati bűneposz, amelyet egy különös szerelem fénytörésében ismerhetünk meg: Ernest Buckhart (Leonardo DiCaprio) és Mollie Kyle (Lily Gladstone) kapcsolatában az igaz szenvedély a legsötétebb árulással fonódott össze. A film további főszereplői Robert De Niro és Jesse Plemons, rendezője az Oscar-díjas Martin Scorsese, a forgatókönyvet Eric Roth és Scorsese írták David Grann bestselleréből.

Olvasd tovább →

0

Oppenheimer

írta Nikodémus

Christopher Nolan visszatért. Absztrakcióktól az emberhez, konstrukciótól a történethez, elmejátéktól a lélek rejtelmeihez. Na jó, ez így talán kissé fellengzős, de számomra úgy tűnik, tényleg ez történhetett: két kísérletezőbb film (Dunkirk, Tenet) és egy stúdióváltás után újra egy ember kezdte érdekelni Hollywood manapság talán legnagyobb vászonra festő szerzői filmesét. Az Oppenheimer megragadó portréja egy kivételes intellektusú, érzékeny lelkiismeretű fizikusnak, aki többedmagával szó szerint és átvitt értelemben is felforgatta a világot. És közben valahogyan megpróbált normális maradni.

Olvasd tovább →

0

Szörnyetegek / R.M.N. (2022)

írta Nikodémus

Megroppanó világhelyzetben szeretünk menedéket keresni és elbújni: saját hiteinkbe, egy magunk-teremtette privát édenbe vagy az egyéni boldogság biztos sáncai közé. Hogy mindez lehet akár egy gondosan kiagyalt hazugság? Legtöbbször nem zavar minket. Két, nemrég bemutatott film azonban nem hagyja nyugodni a békességre vágyókat: Rodrigo Sorogoyen és Christian Mungiu Európa két, viszonylag távoli pontjáról hoz vérfagyasztó látleletet jelenkorunk kisközösségeinek gyűlölködéséről, ráadásul egyaránt igaz történet alapján.

Olvasd tovább →